Csapó 2.

Syreni 2010.03.29. 10:39

Helgus, bármennyire vemhesnek tűnt is, nem lett az. Augusztusban lesz egyéves, addig próbálkozunk vele, hogy kispatkányai legyenek. Csapó 2. ezen a héten.

Új randivideók

Syreni Címkék: videó szex charlie randi dinamó helga rattus2010.03.03. 02:25

Szigorúan kispatkánygyártási tudományos megfigyelési céllal Helgával ma újra kirándulást tettünk a fiúkhoz. Szombaton ugye semmi eksön nem volt, csak visítás, sipítás, szenvedősen-könyörgősen nézés hogy VEGYÉLKIIIIII, aztán két napig szóba se állt velem a kis hisztigép. Mondtam neki Kislányom, tetszik nem teszik, anyu unokákat akar házipatkány-szaporodási rituálét akar tanulmányozni és dokumentálni, úgyhogy megyünk. Nem tudom, hogy mi hatott rá, hogy a lányok itthon a pasiszagot érezve mind jól megverték, vagy a tavaszi szél, ami vizet áraszt, mindenestre a boltba való belépés-lepakolás-Helga ketrecbe-felfedezés-fiúk előkerülés-kergetőzés-PAFF kört szerény másfél perc alatt tudtuk le. Úgyhogy az első akcióról lemaradtam, van viszont sok másik... Alapvetően azt érdemes nézni, ahogy futás közben "pattog", vagyis ugrál, meg orrbarugdossa a fiúkat (később beköltözött a Szputnyikba és a betolakodókat nemes egyszerűséggel orron harapta). Néha rezgett is, de inkább menekült, ilyen "Gyere kergess cicafiú" stílusban - mindig hátranézett a kis csalfája, hogy követik-e...sokkal gyorsabb (és kisebb, így szűkebb helyeken is átfér), mint a fiúk, így voltak balesetek: például (mint az egyik videón látszik is...a negyediken talán) ő elszaladt a két Casanova meg lukra futott...vagyis éppen hogy nem lukra, ha értitek :D De volt olyan is, hogy ketten futottak utána, az egyik utolérte...a másik meg csak a másik fiút érte utol így hárman vonatoztak...fujjfujj, romlott banda.

Helgust hazahoztam (bár Vlad mondta, hogy aludtak együtt a Szputnyikban (L) ) de fájt érte a szívem. Úgyhogy most reménykedünk, hogy pontosan 4 kislány és 1 kisfiú gömbölyíti majd a pocakját, természetesen bármi erre utaló jel van, azonnal írok. Gazdijelöltek jelentkezését továbbra is várjuk, főleg a fiúk árválkodnak nagyon, de a lányos szülők is jöjjenek jöjjenek, patkányéknál sosem lehet tudni :)

Randivideók :)

Syreni Címkék: videó szex charlie randi összehasonlítás dinamó helga rattus2010.02.28. 10:25

Először is az adatok: Helga házipatkány léptékben mérve ÓRIÁSI :D Ugye 150-200gr között írja az okos (...) szak(...)irodalom a nőstények súlyát, ehhez képest a kisasszony 260gr-ot nyom :O Persze norvégokhoz képest még mindig kicsi, plusz a téli bundája is nagyon naaaagy és széééép és vastag :)

Amit pedig sokan tapasztalhattak meg személyesen is, ugyanis rögtön a megérkezés után jött a megdöbbenés, hogy Helga mennyire szociális is tud lenni...kérdés nélkül átmászott mindenkire, szaglászott, rohangált...pedig néha még adamnál se marad meg. Jó volt látni, hogy nem egy rettegő vadállat...

...ellentétben a fiúkkal, akiket eddig a Szputnyikban fekve vagy elrohanva láttam. Mikor aztán a ketrecen keresztüli összeszagoltatást Helga ketrecbe továbbítása követte, a srácok is felélénkültek. Helga úgy pörgött a jajdefélek-jajmegesznek-jajdecsinivagy-hmmilyenérdekesszagodvan-jajjmiértjösszutánam-jajjhagyjálmár-jajdefélek körben mint a rotációs kapa. Aztán rendes nőhöz méltóan elkezdett rendet vágni a férfiak között: almot pakolt a házikóban, kérette magát - majd elmenekült, sivalkodott, lenyomta a fiúkat, kaját spájzolt...és nem adta meg magát. Az egyik fiú az abszolút macsót, a másik a romantikus Casanovát alakította, Helga pedig ide-oda rohangált e kettő között: hol az egyikkel verekedett, hol a másikkal nyalogatták egymást...

Most épp utál, hogy képes voltam otthagyni ennyi ideig (4-5órát volt benn kis megszakításokkal), de nincs mit tenni, hétfőn újra próbálkozunk és ha kell, estére is ott marad. Nem egy gyorsvonat a banda, a srácok beszariak, Helga meg túl gyors :)

És akkor a videók :)

És akkor a végére egy érzékletes videó a leendő vőlegények természetéről...:D

Közlemények

Syreni Címkék: link közlemény randi2010.02.26. 15:25

Holnap (azaz szombaton) délután (azaz 13-14 óra közötti kezdéssel) a boltban (vagyis itt csak az épület másik oldalán van a FishMania Horgászcentrum és ott) házipatkányszaporodásmegfigyelés (vagyis patkányszex).

Helga beköltözik a fiúkhoz, az anyai szívemtől, a fogadtatástól meg egy csomó mindentől függ, hogy marad-e egy hétre, vagy jön haza már aznap.

A másik, hogy Bea oldala bekerült a magyar linkek közé, patkányistáknak böngészésre erősen ajánlott.

Képek

Syreni Címkék: kép helga pöcök prüntyi2010.02.22. 17:10

Reggeli videók

Syreni Címkék: videó helga pöcök kozmó prüntyi2010.02.22. 15:34

Nyers tojás héjával és Immunovettel reggelire.

 

Mai felismerés

Syreni Címkék: adatok összehasonlítás rattus norvegicus2010.02.12. 19:05

Ugyebár mindigis zavarta a fejemet, hogy amit a házipatkányokról olvasok, annak fele illik Helgára, másik fele viszont azt támasztja/támasztaná alá, hogy ő egy norvégpatkány. Ez igaz a viselkedési és felépítési dolgokra is. Például.

Futkorászik, ugrál, de ez nem feltétlenül házi- mint inkább vadpatkány és kölyök mivoltára jellemző.
Nem harap, de ha mégis, akkor csak kicsiket - házipatkány jellemző.
Igaz rá az is, hogy nem az emberhez, mint fajhoz, csupán bizonyos személyekhez barátságos - ez is házipatkányos.
És tényleg különösen vonzódik a zajos, csörgő, pengő dolgokhoz, mint például a hajnali ketrecrágás...

De. Még sosem használt hangokat (semmilyet, soha), pedig állítólag sokféle hangot képes kiadni. Sosem éreztem másnak a szagát, mint a többiekét. Nem találtam zsírszerű fekete anyagot, amivel a territóriumukat jelölgetik állítólag. Alszik a többieken is, nemcsak mellettük. Még sosem láttam tüzelni, csak a megszokott módon, pedig elvileg másképp viselkednek ilyenkor.

De. Amilyen kicsi maradt ilyen táplálás mellett (kiskorától prémium táp), házipatkánynak kell lennie. A bundája színe is más, mint Szerafináé, aki ugye norvégpatkány - bár árnyalatbeli különbségek fajon belül is lehetnek. Más formájú a feje, bár nem annyira dominánsan, amennyire lehetne (kellene?).

De. A testalkata nem üt el annyira a lányokétól. Nem számottevően nagy a füle és a farka sem hosszabb a testénél.

És itt jön a mai nap nagy felismerése. A felépítése a testméretén kívül nagyrészt inkább norvég-mint házipatkányhoz hasonlít. A viselkedése viszont inkább házipatkányos, és csupán olyan aspektusokban norvégpatkányos, amiket úgy kell eltanulnia a csapattól. Mivel pedig ő norvégok közt nőtt fel, logikusnak tűnik, hogy a tanult viselkedésformái inkább az övükére hasonlítanak, felülírva a veleszületett, ösztönös késztetéseket.

A testfelépítés egyik részére (a farkára) pedig a régi képeket nézegetve van egy logikusnak tűnő magyarázatom. Azt olvastam róluk, hogy a kicsik túlságosan száraz környezetben elhagyják a farkuk végét, mintegy a vízhiánytól leszárad nekik. Két hetesek voltak, mikor rájuk bukkant Vlad, szeptember közepén, amikor is baromi meleg volt. Ez még hagyján, ettől nem kéne elveszíteni a farkukat. Van azonban egy kép, ami alátámaszthatja a teóriámat:

Ezen a képen a bal oldalon Pityu van, alul pedig valamelyik házipatkány kölyök. A füle redőzött, mint annak lennie kell (ez mára - legalábbis Helgán - nem annyira látszik) és a fakra vége nem hegyes, hanem olyan módon tompa (vagy tömpe), mint a fűegereknél, mikor leszárad, leesik egy sérülést követően. Tehát könnyen lehet, hogy - a körülmények ismeretében nem lenne meglepő - már hozzánk kerülésükkor farkavesztettek voltak.

Vagyis egyre inkább megnyugtatom magam, hogy Helga normálisan, házipatkányhoz méltóan viselkedik :)

Történések

Syreni Címkék: kép helga szocializálás pöcök kozmó2010.02.12. 13:58

Tegnapelőtt (szerdán) sétáltunk Helgával, egészen a boltig. Körülbelül 2-2,5 órát volt rajtam, közben a tűhegyesre kopott hosszú karmaival egyiptomi hieroglifákat vájt a mellkasomra, de a körömvirágkenőcs csodákra képes :P

Alapvetően jól viselkedett, de mivel már régen volt ennyit kint, kicsit féltem és jobban vigyáztam. A hidegben is dugta ki az orrát, a buszon meg úgy kellett visszagyömöszölni. Ha kimászik a vállamra már van, hogy 10mp-re is egy helyben marad, mielőtt visszaiszkol. Ketrecen keresztül összeszagoltattam a fiúkkal, de ő megijedt a nagy ismerkedési vágytól, amit a Rettegerek tanúsítottak - hiába, jólnevelt lány :) Már csak egy hónap és megy a fiúkkal egy ketrecbe...

Nagy munka volt, de a körmét is levágtuk - a tarkóreflex nála nem műksz, csapkod és kapálózik, ezért marokra kellett lefogni, hogy le lehessen vágni. Minden ujja megmaradt, de bízom benne hogy lassan nő vissza ugyanakkorára :)

Aztán ezek itt tegnapi képek - hiába a kisasszonyt csak ilyen tevékenység közben lehet fényképezni :)

 

 

Gyönyörűség

Syreni Címkék: kép helga2010.02.10. 15:27

A házipatkányról általában

Syreni Címkék: adatok rattus2010.01.29. 14:45

Genetika
A házipatkány (Rattus rattus, angolul Black Rat – fekete patkány, Ship Rat - hajópatkány, Roof Rat - tetőpatkány, House Rat - házipatkány, Alexandrine Rat – alexandriai patkány, Old English Rat) genetikailag a rágcsálók rendjébe (Rodentia), az egérfélék családjába (Muridae) és a patkányok nemzetségébe (Rattus) tartozik.
 
Elterjedés
Ázsia trópusi területeiről származik, és a római korban terjedt el a Közel-Keleten, mielőtt a VI. században elért Európába. Az európai népekkel utazva az egész világon elterjedt. Napjainkban ismét inkább a melegebb területeken él, mivel a hűvösebb övezetekből kiszorította a norvég patkány (Rattus norvegicus).
 
Testfelépítése
A természetben többféle színben is előfordul a feketétől a világosbarnáig. Testhossza 15-20cm lehet, farka 20cm körüli, tömege 200-400 gramm. Lábai, fülei és orra kicsi és rózsaszín. Füle a vándorpatkányénál nagyobb, igen vékony bőr és egészen csekély szőrzet borítja. Előrehajtva teljesen befedi a szemet, vagy legalább a szemközépig ér. Hengeres farkán átlagosan 254 (220-290) pikkelygyűrű van. Bundája szürkésfekete vagy szürkésbarna. A hátán kiálló, megnyúlt koronaszőrök borzas külsőt kölcsönöznek neki. Hasi oldala kissé világosabb. A dél-európai alfajok hasa élesen elhatárolt, fehér.
 
Életmódja
Éjszakai állat és bár mindenevő, előnyben részesíti a gabonákat és a gyümölcsöket. A norvég patkányhoz képest rossz úszó, viszont mozgékonyabb és ügyesebben mászik, általában felfelé menekül. Ideális körülmények között egész évben szaporodhat, a nőstény 3-6 almot hoz világra, esetenként maximum 10 kölyökkel. Amennyiben kevés a táplálék, a nőstények képesek szabályozni ivarzásukat és mindössze egy almot szülnek egy évben. A házipatkány 2-3 évig él, maximum 60 fős hierarchikus társadalmakban.
 
Egyebek
A házipatkányok (vagy inkább élősködőik) több kórokozót is hordozhatnak, melyek közül a legismertebbek a bubópestis (a patkánybolha terjeszti), tífusz, Weil-kór, toxoplazmózis, és trichinellózis.
Az 1920-as évek Angliájában több színváltozatot is kitenyésztettek és tartottak háziasított vándorpatkányok mellett. Ez egy ritka zöldes színváltozatot is eredményezett. Manapság már nagyon kevesen tartanak házipatkányt kedvencként, a legtöbb hobbipatkány háziasított vándorpatkány.
Mint kevésbé védett faj szerepel az IUCN vörös listáján (veszélyeztetett faj). Ennek oka, hogy széles körben elterjedt és általában kártevőnek tekintik. Nemzetközileg nem védett, viszont sok természetvédelmi körzetben él.
 
források

 

Képek

Syreni Címkék: kép helga pöcök kozmó prüntyi2010.01.25. 12:23











Tegnap esti játék

Syreni Címkék: játék hiszti harapás szocializálás2010.01.25. 12:19

A lányokat a konstans szobai káosz miatt mostanában nem nagyon tudtuk kiengedni (vagyis inkább nem mertük), csak napi fél órában játszottak rajtunk. Eddig ugye a ketrecből a "kisidiótát" nem nagyon lehetett kiimádkozni, sőt, általában harapott is. Olyan, mintha csak úgy szórakozásból és érdeklődésből harapna, nem erősen, szépen lassan nyújtva a nyakát majd ráfogva egy-egy ujjunkra. Bár adamba tegnap alaposan belekapott, hiába, mindenkivel bizalmatlan a kis hülye :D

Néhány napja aztán hosszas türelmes várakozás után (kb 5perc, közben simogatom a nagylányokat, adok nasit, néha Helga felé nyúlok stb, így látja hogy sem a többieket, sem őt nem akarom megenni) kimászott a kezemre. 2-3 perc után visszatettem, mielőtt pánikolni kezdene. Tegnap pedig szintén, felmászott a nyakamba, bebújt a ruhámba, én meg azt hittem, elolvadok, hát még amikor el is fogadta és meg is ette a szotyit a vállamon...

Közben a két legnagyobb lány az ágyon játszott, aztán melléjük engedtük Prüntyit is és ha már ott vagyunk, Helgát is. Nem volt egyszerű.

Helga kicsit más dimenzióban mozog, mint a többiek. Vagyis inkább létezik, mert a mozog elég lassú kifejezés arra, amit művel. Úgy közlekedik, hogy szemmel követhetetlen, ugrik, rohan, mászik, mindezt persze midenféle megingás vagy félelem nélkül. Az egyetlen szerencse az volt, hogy állandóan megijedt és olyankor hozzám rohant vissza - talán mégsem volt hiába az az első hónap :)

Egyre barátságosabb és kevésbé félénk, mivel a lányokban nagyon bízik, ezért több és több foglalkozással el lehet érni, hogy ő is egyre szociálisabb legyen, hiszen ha azt látja, hogy a csajok boldogok és megbíznak bennem, talán neki sem lesz oka félni.

Képek pedig mindjárt, hogy hova fejlődött kis szépséges ketrecrágó ébresztőóránk.

Szabadonrettegős

Syreni Címkék: játék videó helga2009.12.16. 15:19

Nos, gyakorlati és egészségügyi okok miatt két hete a lányok átestek egy féreghajtó-kúrán, most mindneki rendben látszik, de majd megyünk doktobácsihoz valamikor, biztos ami biztos.

A kényszerű karantén után most először voltak kinn a szobában, amit Helga játszva-rettegve-gömvillámva élt meg. Videók.

Videók a dolgos hétköznapokról

Syreni Címkék: játék videó összehasonlítás helga szocializálás pöcök kozmó prüntyi2009.12.01. 14:47

Rövid beszámoló

Syreni Címkék: adatok helga szocializálás rattus2009.11.26. 15:35

Helgus mai mérés alapján 154gr :) Gyarapszik a kisasszony rendesen. A ketrecből már kis türelemmel ki lehet csalogatni nasival, ha éppen olyan kedve van, de sokszor játszik még rettegő vadpatkányosat, olyankor kitekeredős-patkányvadászatot kell megejteni vele. Most 4 napig nem voltak kinn, de ugyanúgy emberközeli maradt, amikor már kint van, megmosdatott, ellopta a csokimat, szóval patkányosan működik.

Kapott ugye egy hete Ivermectin injekciót megelőzés céljából, úgyhogy most ezzel szemben is védve van. A játszóteret nagyon imádja, bár már egyre nehezebben fér be a kő alá XD Hatalmasakat ugrik, rettenetes sebességgel mászik fára.

Valamint a számítások szerint 7 hónapos korában, márciusban ejtjük meg az első felnőttkori randit, vagyis a kisrattusrattusok áprilisban várhatóak - feltéve, hogy sikeres lesz az akció, de ugye miért ne lenne az :)

Akaratos, hisztis kis patkányszerzet

Syreni Címkék: játék hiszti harapás helga2009.11.19. 00:17

Ma voltunk bent a boltban lányzókkal, és itt kell bejelentenem, hogy mai (egyik) történetünk (egyik) főszereplője újonnan szerepel a blogon. Ő nem más, mint Szotyi, a kéthónapos Yucatán törpemalac. Jelen pillanatban egy rózsaszín alapon fekete foltos majdnemkopaszdekicsitszőrös tacskó méretű minidisznó. Aki jólnevelt malac módjára szociálisan olyannyira érzékennyé vált, hogy tenyérbe, vagyis ölbemászó kis röfögőgép formájában létezik eme világon.

Itt el is érkeztünk a mai történet kezdőpontjához.
Alaphelyzet:

Ülök a földön, Helga a topom alatt alszik, Szotyi az ölembe mászik, befúrja magát, és engedelmesen hagyja, hogy simogassam, vakargassam. Helga felélénkül, elkeud körbe-körbe járőrözni a derekam körül, pólón belül abban a magasságban, ahol Szotyi háta volt. Érzem, hogy kifelé, a malac felé szaglászik, túr a fejével, bökdös az orrával, gondoltam is, hogy milyen vicces, még sosem látott ilyet és csak a szagát érzi....de mire a gondolat végére jutottam, Helga izomból hason harapott. Mondom azanyád. Járkál tovább, megint szaglász, megint megharap. Kicsit megszorongattam pólón keresztül, futott két kört a derekam körül, majd vissza, megint a malacot szaglássza, közelebb megy, én üőhelyzetet változtattam, SZotyi kicsit felröffent, és Helga harmadszor is hason harapott, majd felmenekült a vállamra (még mindig ruha alatt) és onnan kapkodott ki néhányat sértődötten, mielőtt hisztisen bealudt volna.

Összességében a reakciójából a következő derült ki:

- Mi ez? És mit csinál itt? És miért van ilyen fura szaga? És TE, TE miért simogatod? Őt? És velem milesz? Figyelsz már? (hamm) Nem figyelsz? Mi ez? Félek tőle! Miért babusgatod? Mi ez? Fujj, milyen fura szaga van. Rakd le! Figyelj már ide! (hamm) Auuu, auuu, auuuu, hagyjál, jólvanna. (röff) Ááááááá, meg akar enni, meg akar enni!!!!!!! (hamm) Látod mit csináltál? Látod? Jó ez neked?

Aztán itthon egy teljesen más képességére derült fény. Nem tudom, hogy zeneileg, vagy mérnökileg kell-e ezt értékelni, én mindenesetre szétröhögtem magam rajta.

Hazaértünk, kitakarítottam a ketrecet, kiszedtem a kajamardékokat és kaptak SNIFF dugósított tápot (kb 2-4 cm hosszú, 1 cm átmérőjű fa keménységű henger). Arrébb is mentem, hadd bosszankodjanak, hogy gusztustalan tiszta minden. Hallom egyszer csak, hogy valamit levernek. Kopog. Megint. Mintha randalíroznának. Mondom miez?

Nos. A tál az alomtálca magasságában van. A túlsó felső sarokban Helga kedvenc "szotyizós" helye, egy felfüggesztett faház. Vele egy magasságban a ketrec közepén egy laminált parketta polc. Kb 20 centivel ezek alatt a ketrec szélén újabb aminált parketta polc, amit egy fa létra (vagyis híd) köt össze a faház aljával. Ez alatt a híd alatt újabb faház, majd az alom, a ketrec alja.

Helga jön, fogja az egyik dugót. Felmászik a ház tetejére. Onnan áthajol (kinyújtózva, szájában a táppal éppenhogy átér, bár szerintem látni semmit nem lát) a polcra és leejti a tápot. Táp koppan, leesik a hídra, a hídról megpattanva egy centit "zuhan" a másik polcra, ahonnan újabb koppanással a faházra, majd az alomra esik. Helga a fenti faház tetején röhög, llerohan a tápért és kezdi elölről.
Látszott rajta, hogy tudja mit csinál, a mozdulatsorból ítélve először véletlenül ejtette el a kaját, de az ordenáré, hangos kopogás annyira tetszett neki, hogy rekonstruálta a dolgot. Vagy negyed órát szórakozott vele. Én meg rajta.
 

Állatorvos

Syreni 2009.11.13. 02:30

Ma viszem vissza a nagylányokat az állatorvoshoz kontrollra (Pöcök valószínűleg atkás, Kozmó pedig sajnos daganatos). Mivel utána egyből a boltba megyünk, és a szépen kitakarított-felújított játszótérre (holnap - vagyis ma... - csinálok videót a lányokról és a játszótérről), ezért a doktorbácsihoz viszem Helgust is, meg persze Prünty se marad itthon.

Állatorvoshoz most az Állatorvosi Egyetemre (SZIE, a Keletitől 5 perc séta) mentünk, azon belül patkányos probémákkal az egzotikus osztályt kell keresni. Mi éppen dr. Sátorhelyi Tamást "fogtuk ki", merem ajánlani mindenkinek. Holnap (vagyis ma...) ha minden igaz dr. Pazár Péter fog rendelni, róla már sok jót hallottunk, leteszteljük milyen :)
www.univet.hu

A másik állatorvos, akit (hallomáásbó, szerencsére nem nagyon kelett eddig járogatnunk) patkányosoknak ajánlani merek, dr. Czirják Judit, akit személyesen már ismerek, maga is patkányok, az első diagnózist Kozmóról ő állította fel és (sajnos) igaznak is bizonyult...
www.paulervet.hu

Majd megkérdezem a dokit (esetleg), hogy felár nélkül ránézne-e a két egészséges gyerekre is, biztos ami biztos. Ha már ott vannak, ugye :) Mert ő, mint állatorvos ne hinném, hogy tudna különbséget tenni Rattus rattus és Rattus norvegicus között, azzal még várjuk a múzeumos bácsit.

Most így ennyit, holnap képek-videók :)

Összefoglaló

Syreni 2009.11.10. 23:31

Az elmúlt hetekben sajnos szabira vonultam beszámoló-ügyileg. Ehhez nagyban hozzájárult, hogy különösebb említésre méltó dolog nem történt az életünkben, illetve hogy arra vártam, hogy majd Adam jól feltölt néhány videót, de nem, úgyhogy majd most :)

Helga szépen cseperedik, már 126gr (mai mérés szerint). Ennél azonban fontosabb, hogy sokkal jobban meg lehet bízni benne, bár ezen a téren még mindig van hova fejlődni. A szobában elengedve például már kimerészkedik a nyílt terepre is, fut, jön, megy, rendezkedik, viszont egy idő után belehergeli magát a játékba és átmegy rettegő vadpatkányba - nem lehet megfogni, menekül, hívó szóra, nagylányokra nem jön elő - ilyenkor jó egy-másfél órás patkányvadászat árán lehet csak a halálra rémült kis hülyét összeszedni.
A ketreccel hasonlóak a gondok, kézbe nem jön, viszont a nasi-hívószóra (vagyis ciccegésre) már szépen együtt jön a nagyokkal, de ha az ember lánya meg akarja fogni, az még küzdelmes.

Minden patkánnyal barátságos, szemmel láthatóan nincs tisztában vele, hogy ő nem ugyanaz a faj és neki nem kellene barátkozni a másikakkal. Főleg akkor boldog, ha a fórumosok valamelyike vele egyméretű patigyereket hoz a játszótérre - az én nagylányaim ugyanis inkább csak lerendezik egy-két anyai pofonnal, a kicsikkel viszont tud kergetőzni, hemperegni, játszani. Úgyhogy kedves fórumos anyukák, tessék hozni Helgának játszótársat :)

Közlekedni főleg a buszon szeret, mert az zötyög a legjobban. Összességében elmondható, hogy fantasztikus érzéke van ahhoz, hogy mikor nem kellene előbújnia és ő rihtig akkor dugja elő a fejét. Általában (ha lehet) úgy mászkálunk, hogy ő a pólóm alatt vackol, vagy, ami gyakoribb, hogy a póló kivágásánál "könyököl" és szaglászik, érdeklődik. Az elmászkálást onnan még nem nagyon hagyom neki, főleg most nagykabátos időszakban, ahol nem is érzem. Félek, hogy megijed, megugrik és akkor esélyem sem lesz összeszedni, mert még nem bízik bennem annyira, hogy visszajöjjön. Viszont...

...tegnap túlestünk az első mosdatáson <3 Lehet, hogy kaja volt rajta, bár nem hiszem, de akkoris...ha nálam van, sokkal nyugodtabb, mint eddig, másokhoz is hamarabb odamegy, kevésbé ijedős. Egyre szociálisabb, simogathatóbb és áááá, annyira imádom :)

Olyankor mondjuk kevésbé, mikor nem tudja, hol a határ. Amikor érzem rajta, hogy izgul, vagy boldog, vagy egyszerűen csk sok új dolgot lát és felhergeli magát, úgy fejezi ki, hogy örül/szeret, hogy harapdál. Mint egy kisgyerek, aki úgy ölel meg, hogy közben gyomorszájon vág és hanyattdönt. Ilyenkor vagy összefogom a száját, mint a kutyáknál szokás, vagy rápöccintek az orrára. Egy idő után ért belőle, mostanában viszont azt csinálja, hogy számomra random időpontokban kibújik a nyakamnál, belesíp a fülembe, majd visszabújik. Nem értem, de szerintem soha nem is fogom :)

Ami még nagyon érdekes, hogy ha rajtam van, akkor ugye ott végzi a dolgát is. Arról már leszokott, hogy mindezt ruha alatt tegye, kimászik a vállamra és onnan szórja az égi áldást- minderre mindenféle tanítás nélkül szokott rá.
A másik ilyen dolog a mikor. Ha én elmegek vécére, vagy a szagok, a vízcsobogás vagy nemtudom mi miatt, tuti, hogy elereszt valamit. Nem értem, nem akarok sokat belemagyarázni, az elmúlt két napban csak a wc környékén bogyózott - meg sam kezére, de az rögtön wc után volt és valamitől ma ment a hasa :) Összességében ma, ha jobban belegondolok a wc-re menetelemtől számított 5 percen belül produkált valamit, azon kívül soha. Persze játszóterezett is, ott nem láttam.

Ha már játszótér...imád fára mászni. Oda viszi a kajáját, ott alszik, onnan kell összeszedni. Lehet, hogy kap egyet itthonra is :)

És akkor végül a ketrecben történő szotyifogyasztásról két videó (kis pufipofa)

Az első fotók

Syreni Címkék: kép charlie pityu összehasonlítás dinamó helga rattus csofik2009.10.24. 09:58

Képek a kicsikről a találásuk utáni napról (2009.09.15.)

Pityu, a munkásember (Rattus norvegicus)

A képen Pityu, Rattus norvegicus fiúcska két hetesen

Így nézett ki minden etetés :) Az "áldozat" egy Rattus rattus baba"

Így néztünk ki, amikor rohadó, bűzlő, zöldülő csirkebőrön és -nyesedéken tartottak, majd kimostak (Rattus rattus)

Jobb oldalon Pityu (Rattus norvegicus), bal oldalon az egyik Csofi (Rattus rattus)

Pityu felül, Csofi alul

Újra etetős

Nyümmetegek

Építkezés

Syreni Címkék: kép videó helga pöcök kozmó prüntyi rattus norvegicus2009.10.23. 23:04

Máma a lányok építkeztek. Míg Pöcök az alapot ásta, addig Helga mészkövet termelt a falak felépítéséhez, Prüntyi pedig mintát vett, hogy milyen legyen, ha kész lesz.

A patkánybolygó félgömbje, a többi munkában (Pöcök)

Most akkor segítesz vagy nézel? (Pöcök)

Ilyen házat akarok...ekkorát és ilyen szépet... (Prüntyi)

Építőmunkás (Pöcök)

Helga az itt látható lyukat egy napi munkával állította elő a semmiből. A járat olyan hosszú, hogy nem érezni a végét, körülötte a törmeléket látni, amit kirágott. Mindezt úgy, hogy hanyattdőlve a feje a lukban és rázkódik az egész állat, meg elcsúszik néha a lába. Ebből a mészkőből lészen majdan a ház.

Itt pedig néminemű videó arról, hogy Pöcök mennyire dolgozott.

Helga kisasszony a szép kilátásból a koszos és rögös való életbe tévedt...tessék nézni a járástechnikát, amiből süt a sznobéria: Fujj, micsoda mocsok én erre rá nem lépek!

Mindennapok

Syreni Címkék: adatok helga szocializálás2009.10.23. 09:53

Helga nő, gyarapodik, cseperedik, már 100gr körül van. Abszolút engem érez otthonnak, de csak a pólóm és a bőröm közötti részt. Kézben nem marad meg, pár napja elkezdtem szoktatni ahhoz is. Küzdelmes, mit ne mondjak :) Magától értetődő természetességgel rohan fel rajtam, fut egy kört a nyakam körül és folyik be a ruha nyakán. De ugyanezt csinálja a pulton is, ha leteszem, azonnal indul és tudja, hol vannak csészék, növények, felfedezőset játszik.

A játszótéren a nagy kő alá vagy a fára menekül, mint biztos pont. A lányokkal jól kijön, legtöbbször Kozmó után megy, ő alfázza le a legtöbbször, de aludni is vele látjuk általában. A két kis vendéggel (szintén kollégista-patkányok, két kb vele egykorú fekete kapucnis lány) is hasonló problémás volt összeszoktatni - kb az első pillanattól játszottak.

Egyik nap a kanapén ültem, Helga a derekamnál. Előrébb húzódtam, mire ő megijedt és elrohant egyik irányba, majd vissza, fel a kanapé támlájára, én közben már nevettem a kis hülyén, erre ő teljes pánikban, hogy hova megyek, elvetődött felém (gondolom a pólónyakat célozta meg), de elszámolta és a számban landolt. Persze pillanatok alatt korrigált és elbújt, de azért kicsit érdekes élmény volt az arcom felé repülő 100gr öntudat :)

A mindenfelé bogyózás még egy égető fontosságú probléma, az egyetlen baj, hogy se a szállítót se a ketrecet nem érzékeli büntetésként, vagyis ha kintre bogyózik és beteszem, meg fogja érteni, miért van, de nem fog leszokni róla, mivel neki mindegy hol van. Megfogni még mindig operációnehézségű, kiszedni a ketrecből gumiembert igényel, de ha a nagyokat simogatom, azért figyel, ha kaját osztok, oda is jön. A játszótéren is, ha olyanja van, felszalad a vállamra, de rettentő önfejű, sosem csinálja azt,amit kellene, mindig az, amit ő akar :)

Most épp játszóterezik Jimmyvel és Csubival (vendéglányok), megyek meg is nézem mit rendetlenkedik :)

Képek Helgáról

Syreni 2009.10.18. 21:40

Úgy nő, mintha fújnák...annyira aranyos...jövő héten valószínűleg megyünk az állatorvosi egyetemre DNS vzsgálatra, és akkor végérvényesen eldől a kérdés, hogy micsoda is ő :)

Videók a fiúkról

Syreni Címkék: videó para charlie pityu dinamó krtek rattus2009.10.16. 17:20

Charlie, Dinamó és Pityu 2009.10.12-én találkoztak először Krtekkel és Parával (700gr körüli nagy norvég fiúk). Íme az esemény videókon.

Mai méreckedés

Syreni Címkék: charlie adatok pityu dinamó helga2009.10.15. 22:31

Mai méreskedés eredménye súlyügyileg (zárójelben a 3 nappal ezelőtti eredmények)

Charlie: (88gr) 99gr
Dinamó: (78gr) 82gr
Helga: (70gr) 80gr
Pityu: (66gr) 107gr

Pityu vagy most hozza be magát, vagy valamikor menet közben összekevertük őket. Ez amúgy egyre könnyebben megy, nem nagyon lehet megkülönböztetni őket. A szőrükben van különbség, Charlie és Dinamo ugyanolyan homogén színűek, Pityunak dúsabb és heterogénebb, vadasabb szőre van. És ami megzavar pont emiatt, hogy Helga inkább hasonlít Pityura, mint a másik két srácra, viszont neki kopasz a füle töve - ezt egyik fiú sem produkálja. Fejformában, fül-és szemméretben, farokhosszban és testfelépítésben nincs számottevő különbség köztük. Talán majd a muzeológus bácsi megmondja, hogy mi micsoda :)

Ma voltunk Helgussal iskolában - csak az óra elején 20 percet fészkelődött meg harapdált pólón keresztül, amúgy rendes kislány volt. Új szokása, hogy rágja a melltartópántjaimat. Nem annyira jó és üdvözítő szokás...

Ma megint összeengedtem kicsit a srácokkal, a ketrcben azonnal a kajástálhoz rohant, mint akit éheztetnek (pedig nemis). A Rat Complete, Rat&Mouse Pro és SNIFF tápok közül a SNIFF lett az abszolút befutó, ezt még a pólómba is magával hurcolta. Amúgy egyre jobban megmarad vállon is, nem kell mindig tornászni, ha előbújik a ruha alól.

Rendes kislány lesz belőle, szépen nő és nagyon szép a bundája is.

Angol okosságok

Syreni 2009.10.14. 12:51

1. link

Itt egy angol oldal jó sok Rattus rattusos képpel, néhány közülük a Londoni Állatkert állományából van, illetve különböző házikedvencként tartott állatok fotói, magyarázattal, hogy miből látszik az adott állat házipatkánysága :)

Helga jelen pillanatban leginkább a mouse-like ship ratre hasonlít, ami a legalsó kép :)

megjegyzés: a 3 oldal közül a linkelt a 2., mivel ezt találtam meg először :) Az első a ship-rat színekkel foglalkozik (az alexandrinus formára (a képeken ez a patkány Tobias) hajaznak a kicsik leginkább), a harmadik meg a személyiségükkel. És mindegyik tele van képekkel :)

update: Itt a főoldal. Bocsi, körülményes vagyok mint állat.

Összehasonlító (gyakorlatilaghalottpatkányos) kép

2.link

Ez itt kártevőként kezeli a "roof rat"-eket, de legalább pontos leírást ad róluk, a szokásaikról - főleg a What else you should know about roof rats rész érdekes.

3. link

Ezen a linken össze van szedve egy csomó infó a roof ratről (hol él, mit eszik, hogy szaporodik). Ami érdekes, hogy leírja a 3 alfajt (black rat, Alexandrine rat és fruit rat), ezek közül szintén az Alexandrine illik a törpékre. A legfontosabb azonban ez a két mondat:

Crossbreeding between subspecies has often occured, resulting in unreliability in identification by colour. However, Roof rats do not cross with Norway rats.

Vagyis az alfajok keresztezése többször is megtörtént, ami azt eredményezte, hogy nehéz a szín alapján besorolni az állatokat. Illetve a házipatkány nem keresztezhető a norvég patkánnyal. Ha más nem, fél éven belül ez eldönti a kérdést - ha Helgának és egy biztosan norvégnak lesz babája - akkor norvég. Ha nem...az meg még nem bizonyít semmit. Persze ez inkább elméleti fejtegetés, nem vagyok az az állatokkal kísérletezős "összeteszem majd lesz valami" típus :)

4.link

Játék :) Nekem 11, Vladnak 12 - bedőltem egy képnek, ami 3-4 helyen roof ratként szerepel, pedig em is az. Sosem szabad vakon hinni az internetnek :) Az oldal kicsit rossz, kiadja az eredményt Submit után, de hamar eltűnik. Ha nyomsz egy Reset-et aztán egy visszát, akkor jó. Vagy Reset aztán Submit és kiadja a megoldást, csak össze kell hasonlítani azzal, amit válaszoltál.
Alul meg van egy jó kis szöveges összehasonlítás - meg a már jól ismert kép :)

Egyéb hasznos linkek az oldalt alakult "Angol patkányos oldalak" linkblogban. Hasznosak, főleg a Hello Sailor, ami ennek a bejegyzésnek is az első linkje (nekiállok és lefordítom nemsokára, hogy meglegyen), a többi pedig a norvégpatkányokkal, mint házikedvencekkel foglalkozik. Mivel a két faj alapjaiban megegyezik, ezért aki keveset tud a patkányokról, érdemes elolvasgatni ezeket is :)

Azért vigyázzatok, vannak helytelenül közölt információk is (Ratbehaviour például nagyon jó és összeszedett, de nem szentírás) - ha már itt tartunk, inkább nézzétek át a RatManiát, mint a Wikipédiát patkány ügyben. A Wikipédiának arányaiban egyre kevésbé lehet hinni - például amit a Rattus rattusról ír, az nagyrészt a mindkét patkányfajra jellemző információ, illetve semmitmondó, esetleg egyenesen félrevezető.
Ezen kívül három szócikke is van a patkányokról - a sima "Patkány" semmiről se szól, a "Vándorpatkány" a legjobb és leginkább összeszedett, de vannak benne fenntartásokkal kezelendő részek - egy vad patkány például nem nagyon szül 23 kölyköt, a 7-8 a gyakori (ennyi emlője van ugyanis). "Háziasított patkány" bejegyzés pedig egy magánember tapasztalataira épül, s bár alapvetően helyes gondolatokat tartalmaz, senki ne próbálja meg klikkerrel tanítani a patkányát.
Egyik sem tudományosan, kutatásokkal alátámasztott cikk. Csak óvatosan, fenntartásokkal :)

süti beállítások módosítása