Mai dilemma

Syreni 2009.10.13. 16:46

Ma megint hagytuk együtt játszani a négyesfogatot (Rattus rettegus hiperaktivus a tudományos latin nevük). És csak nehezen látni melyik Pityu. Persze kis odafigyeléssel azért meg lehet állapítani, de nagy kérdés, hogy azért, mert nap mint nap látjuk őket, vagy mert máshogyan is néz ki...kicsiként abszolút másmilyenek voltak (lásd a régebbi videókat és képeket), de most a szőrük, a fejük, a méretük is ugyanolyan, a fülük és szemük annyira nem üt el, a farokgyűrűit, szájpadlásredőit meg annyira nem egyszerű megszámolni :) Helgának a fülét se lehet ráhajtani a szemére...szóval gyanús, félelmetes és bizonytalaságot okozó a helyzet.

Úgyhogy most dilemmázunk, hogy végülis ezek az állatok micsodák...az biztos, hogy Rattusok, de hogy rattus vagy norvegicus, az ha most látnánk őket először, nem lenne egyértelmű :) Majd megvárjuk a múzeum illetékesét (dr. Csorba Gábor), aki reméljük jól megmondja, hogy ki kicsoda. Ebbe pedig nemcsak a négy vakarcs, hanem a pár hónapja a boltban lakó (rettegő) szelídíthetetlen 4-5 hónapos kanpatkány, Pörkölt is beletartozik - gülüszemű, de megfigyelhetetlen, mert kicsit sokára lett befogva, így nem igazán emberközpontú.

Úgyhogy most várakozó álláspontra helyezkedtünk - ha pedig kiderül, hogy egy biológussal együtt laikusként félrenéztük a fajt...akkor bakfitty, van egy marék csudaaranyos norvégpatkányunk :)

Múlt szombati videók

adam182 Címkék: videó helga pöcök kozmó prüntyi rattus norvegicus2009.10.12. 15:07

<

 

Változások

Syreni Címkék: adatok összehasonlítás helga2009.10.12. 00:04

Helga napról napra másmilyen. Még én, aki állandóan látom is észreveszem rajta, hogy reggelről estére vagy épp estéről reggelre nő. Rettenetesen gyorsan fejlődik. Átalakul a fejszerkezete, egyre szélesebb, nem olyan feltűnően hegyes.

Ezen kívül sötétedik (szerintem, mások szerint annyira nem feltűnő). Sokkal több a fekete szőrszála, egyre kevésbé zöldes-barnás-sárgás-norvégkölyök színű. Hosszabbodik és sűrűsödik a szőre és a bajsza is, feketedik a füle (nemrég még csak a vége volt fekete, mostanra csak a töve rózsaszín). A bőre még mindig nagyobb, mint ő, a fülei a szemére érnek, de a bőrét is fel lehet gyűrni és így sharpeipatkányt csinálni belőle.

A futóművei hatalmasak, a talpa továbbra is halványlila (nem olyan fekete, mint a norvégoké, de sötétebb, mint a felső rész). A farka kétszínű, a feneke fekete, a hasa fehér, a hátoldala pedig a gerincénél a legsötétebb (olyan, mint egy csík a gerincén), onnantól világosodik a hasa felé.

Ami még feltűnt, hogy a fogai nem sárgák, hanem fehérek. Nem tudom, hogy ez norvég kölyköknél is így van-e.

Holnap méreckedünk a boltban, hogy mennyit nőtt péntek óta.

Kézben

Syreni Címkék: helga szocializálás2009.10.11. 23:42

Helga minden további nélkül alszik a pólóm alatt (például most is), azon belül meg szinte akárhol (vállon, hónaljban, melltartóban, hasnál).

Viszont, ketrecből kivenni még mindig csak küzdelmek árán lehet, menekül, ha kézbe kerül és kell pár perc, mire lenyugszik. Addig, ha elugrik, akkor elmenekül (mint tette ezt ma vagy háromszor), akkor aztán lehet felmosórongyosat játszani a PVC-n, hogy éppen hol van, majd erőszakkal összevadászni. Kézben amúgy sem nagyon marad meg, vagyis nem szívesen, inkább elmászkál, -bújik.

A nagyok még mindig gyepálják, ő meg a raktárnak használt házban üldögél (hiába, nem hülye, ül a kaján). Nem tudom, hogy nem emiatt vadult-e meg kicsit, vagy hogy az elmúlt 2-3 napban csak napi 6-7 órát volt emberközelben, nem 16-17et. Mert ugye a játszótér, ma a börze és máris fele/harmada idő emberkézben.

Nehéz döntés, hogy lássam játszani vagy inkább szelidítsem, de akkor marad a macerálás.

Képek időrendben - negyedik rész

Syreni Címkék: kép helga kozmó2009.10.11. 18:18

 

Képek időrendben - harmadik rész

Syreni Címkék: kép helga pöcök kozmó prüntyi2009.10.11. 18:17

Egyszázalékhelga - az első közös alvás (is)

 

Képek időrendben - második rész

Syreni Címkék: kép összehasonlítás helga szocializálás pöcök kozmó prüntyi2009.10.11. 18:15

Az első találkozás a nagyokkal - még kicsin és szőr nélkül

Képek időrendben - első rész

Syreni Címkék: kép charlie pityu összehasonlítás dinamó helga rattus csofik2009.10.11. 18:09

Még a négy kicsi együtt

Néhány régebbi videó

Syreni Címkék: videó charlie pityu dinamó helga csofik2009.10.10. 21:36

Az első itatóból ivás

Az első szilárd vacsora három felvonásban

Ezeken a videókon három hetesek, még nincs szőrük (rossz táplálás), valamint elég ijedősek. Ez már mind a múlté :) Új videók nemsokára.

Nemi érés

Syreni Címkék: adatok helga pöcök rattus2009.10.10. 21:28

Ma a pólómban együtt aludt a négy vakarcs (ismertebb nevükön a Csoffadtak/Csofik).

Mivel elég bonyolult lehet a póló és a hasam között egyensúlyozva rettegni (vagyis aludni), ezért semmiféle kellemetlen és "unwanted" interaktus nem történt (értsd: nem volt szex). Ettől csak azért kell félni, mert Helga tegnapelőtt (2009.10.08.), mikor először maradt együtt a ketrecben a lányokkal, a rezgő Kozmóra ugrált hátulról, ma pedig a játszótéren Pöcköt kergette ugyanilyen célból (hozzáteszem, Pöcök 6-7szer akkora, mint Helga, vagyis nem éri fel a kicsi, így csak a háta közepére ugrik, mire Pöcök bepucsít és rezeg. Mókás látvány :D). Vagyis kijelenthetjük, hogy Rattus rattusként teljesen a norvégokkal egy időben, 5-6 hetesen kezdődik a nemi érésük, a szexuális mozdulatok gyakorlása :D

Tapasztalatok

Syreni Címkék: adatok összehasonlítás helga rattus2009.10.10. 12:05

Helga 3 dolog miatt különbözhet a csajoktól, és azt hiszem, nem az én tisztem eldönteni, hogy tulajdonképpen miért is más, mint a nagylányok:

- vadpatkány - tenyészpatkány
- kölyök - felnőtt
- házipatkány - norvégpatkány

 

Étkezési szokások

Ugyanazt a kaját kapja, amit a többiek: Rat Complete, Rat&Mouse Pro, Vitakraft Premium táp és nasi: kölesgolyó (az abszolút favorit), szotyi, mogyoró, papagájos magkeverék. Ezen kívül friss zöldség, gyümölcs, általában Immunovettel szórva.

A nagylányok (addig is míg kicsik voltak) normálisan esznek: kivesznek egy darab tápot és megeszik. Helga ezzel szemben minden egyes darabba belerágcsál, majd otthagyja. Végigmegy az összes szem RC-n vagy Pro-n, mindenbe belerág, de nem eszi meg teljesen.

Inni a mancsából iszik (ha nem itatóból, hanem tálból kell neki). Belemártja a mellső lábát, majd végignyalogatja az ujjait. Nemcsak néha, mindig  ezt csinálja, a saját nagylányaimnál nem, de mások norvégjainál (anna. Gollamja, Vlad Szerafinája) már tapasztaltam ilyet - eddig csak kölyköknél, úgyhogy ez korbeli sajátosság lehet (persze lehet, hogy ő nem fogja kinőni, majd kiderül).

Szerafináról pár szót: Szerafina egy vadon befogott, kézzel felnevelt vad norvégpatkány, vagyis sokszor lesz szó róla, mint összehasonlítási alapról, hiszen így a korbeli eltérésből és tenyésztésből eredő különbségeket kiszűrhetjük. Szera most 1 éves, Vlad patkánya, úgyhogy sokban fogok hagyatkozni majd az ő elbeszéléseire, véleményére ebben a kérdésben.

 

Felépítési különbségek

Itt egy tudományos ábrázolás (hála Adamnak)

Ami még feltűnő: óriásiak a hátsó lábai, emiatt kicsit terpeszben és csámpásan közlekedik, ami hihetetlen aranyos. Ugrálósabb és hirtelenebb (nem ijedősebb, csak a mozgása más), vadpatkányként nagyon biztos önmagában, hatalmasakat ugrik és mindig pontosan. A farka arányaiban tényleg hosszabb, és végig felemelve, vízszintesen tartja futás közben. A fülei ráérnek a szemére, a bőre XXL-es (nagyon sok és nagy bőre van, mintha nem lenne belehízva). Az orra másmilyen, nem olyan hegyes, de ugyanúgy szőrös. A színe alapvetően ugyanaz, főleg így babaként, alul fehér, felül vadas, a farka felülről fekete alulról fehér. A talpa neki is sötét, bár nem annyira, mint a vad norvégoknak.

 

Viselkedés

Emberközeli, már nemcsak eltűr, hanem igényel is - a játszótér helyett inkább rajtam mászkált tegnap is. Bár én vagyok neki "anyu", minden további nélkül jól érzi magát Adam, Vlad, vagy akárki más nyakában is.

Hiperaktív, vagyis emberen, ha nekiáll a rohangálásnak, nem hagyja abba. Változó mennyi ideig tart ez nála, általában 2-5 órát pörög, aztán elalszik. Ezt mostanában a nagylányokhoz bújva abszolválja, akik jól tűrik - ahogy azt is, hogy hátulról felugorva a hátukon/fejükön landol. Nem bántják, egyszerű gyerekként kezelik, bár a hierarchikus rendben még nincs meg teljesen a helye, de már befogadták.

Helga harapdálós, de valószínűleg ez a vadsága és/vagy kölyöksége eredménye. Pólón keresztül, vagy csak amúgy, nem komolyan harap, csak ráfog, viszont azt többször egymás után. Nemcsak ha kaját érez/felébresztem/macerálom, eddig nem találtam benne logikát, hogy mi alapján kezd el harapdálni :) Nem bánt, játszik.

 

Hirtelen ennyi jut eszembe (e-sambe, hehe) :)

Most

Syreni 2009.10.09. 18:47

A kiindulási helyzet.

Helgát 4 hete mentették meg Vladék. Először a testvéreivel lakott nálunk, a nemi érés (khm...) miatt azonban a fiúkat el kellett tenni mellőle, hiszen nem akarunk idejekorán kispatkányokat. Helga jelenleg velünk lakik, a "miénk".

A nálunk engem és a barátomat, Adamot jelenti. Egy egyetemi kollégiumban élünk 3 norvég, 1 vándorpatkánnyal, 5 afrikai csíkos fűegérrel, kb 30 afrikai törpeegérrel és 17 madagaszkári óriáscsótánnyal. Teljesen normálisak vagyunk amúgy, egyetemre járunk, dolgozunk stb.

Ha már munka - jelenleg a patkánytartás szempontjából legideálisabb munkahelyen töltöm mindennapjaimat, a RatMania patkányos fórum bóóótjában, a FishMania Horgászcentrumban. Van egy hatalmas, patkányos játszótér, ahol szabadon randalírozhatnak a csajok.

Az összeszoktatás patkányéknál sokszor nem egyszerű - mivel pedig most egy másik fajról van szó, akik ráadásul a természetben irtják is egymást (történelemlecke: a norvégpatkányt a 17-18. században hozták be Európába az ázsiai kereskedők (értsd: kínaiak LOL), akik erőteljesebb, agresszívebb, nagyobb termetű faj lévén megtizedelték az addig itt őshonos házipatkány populációt. Ahol a norvégpatkány feltűnik, ott jelentősebb házipatkány populációra nem lehet számítani. Mint már írtam, Magyarországon 30 éve nem is láttak Rattus rattust (RR), Angliában pedig már nagy valószínűség szerint ki is halt. Ennek ellenére jelenleg még nem védett, de a mostani felfedezéssel (vagyis a kicsikkel) talán sikerül ezt is elérni), ezért különösen nagy figyelemmel kezdtük Helga bemutatását a nagylányoknak. Feleslegesen. A nagyok közkeletű kifejezéssel élve le se ****, vagyis rá se hederítettek, hiába ugrált rájuk vagy bújt a hasuk alá a kislány. A szállítóban együtt aludtak, tegnap pedig már a ketrecben is együtt voltak egész este, ahol bár volt csipogás (ez a hierarchia eldöntésének folyamata - a nagyobb, rangban feljebb álló erőszakos mosdatással adja a lejjebb levő tudtára, hogy hol a helye, amit a delikvens általában csipogással nehezményez).

Most épp a játszótéren alszanak együtt a csőben Kozmóval úgyhogy teljes a béke. Helga amúgy pofátlanul ugrál a nagyok fején, hátán, rohangál utánuk és láthatóan boldog, hogy vannak patkányos játszótársai is, nemcsak az én pólóm :)

Amúgy Helga jár velem egyetemre, dolgozni, buszon-metrón-villamoson. Néha néznek rám furcsán, hogy mozog a "harmadik mellem", de alapvetően az emberek olyan közönyösek, hogy észre sem veszik.

Helga jelenleg 58 gramm, várhatóan 200 körülire nő meg (ha hinni lehet a Wikipédiának hehe).

A már megtett megfigyeléseimet a következő bejegyzésben írom le.

Mi a célja ennek a blognak?

Syreni Címkék: charlie pityu dinamó helga pöcök kozmó prüntyi rattus norvegicus2009.10.09. 18:24

Ennek a blognak a megírásának nem magamtól álltam neki. A Magyar Természettudományi Múzeum illetékesei kértek meg, hogy feljegyzéseket készítsek a nálam élő házipatkány (vagyis Rattus rattus) életéről. Mivel már van három norvég (vagyis vándor, Rattus norvegicus) patkányom, így összehasonlításra is van lehetőségem.

 

Fontos tudnivalók:

A blog nem tudományos. Nem vagyok biológus, zoológus, akármiológus, egyszerű mezei patkánytartó-és egyetemista vagyok egy kis írói vénával. Abszolút laikus megfigyeléseimet fogom leírni képekkel, videókkal.

Mivel nincs vadon befogott vándorpatkányom, ezért sok különbség annak lesz betudható, hogy vad-és házipatkány az összehasonlítás alanya. Ezeket lehetőség szerint megpróbálom kiszűrni, vagy legalább jelezni, hogy erről lehet szó.

 

Mégis miért van erre szükség?

A házipatkány hazánkban nagyon kis számban fordul elő, tulajdonképpen 30 éve nem történt megerősített észlelés a fajról. Alig egy hónapja azonban egy fatális véletlen folytán egy közeli ismerősöm (valószínűleg lesz még róla szó a későbbiekben, úgyhogy a továbbiakban Vlad) a monori kisállatbörzén felfedezett egy alomnyi kölyköt. ötöt hozott el a mocskos és a kicsik számára halálos körülmények közül (a szülőket kilőtték, így gyűjtötték be a kéthetes, szopós kispatkányokat). Róluk később kiderült, hogy összesen 3 alomból származnak - 1 norvégpatkány, 2 fiú és 2 lány házipatkány volt a csomagban. Közülük az egyik kislány sajnos megszökött, így maradtak négyen.

Charlie a nagyobbik fiú. Egy hónap elteltével a legnagyobb négyük közül, egybefüggő barna bundával. Érdeklődő, jól tűri az emberi közelséget, a simogatást. Valószínűleg néhány nappal idősebb, mint a többiek, így Helga jövendőbeli párja valószínűleg ő lesz (hiszen így tudjuk a beltenyésztés során felmerülő betegségeket legjobban kiszűrni).

Dinamó a másik fiú. Valószínűleg Helga alomtársa, később kezdett nőni a szőre, még nem is egybefüggő a bundája, de alakul. Nevét gyorsaságáról és ijedős természetéről kapta, bár kézben hamar megnyugszik és szívesen alszik testvéreihez hasonlóan a póló alatt.

Pityu (teljes nevén Macsó Pityu) a meglepetés norvégpatkány. Kezdetben ő volt a legegészségesebb kinézetű, nem volt kopasz, érdeklődő és aktív volt - jobban mint a rattusok. Egy szökésben töltött nap után aztán kicsit lefogyott, a szőre megritkult, de lassan szedi vissza a súlyát és a bundáját is.

És végül Helga. Helga az egyetlen rattus lány, és ő az, aki velem lakik. A blog nagyrész róla fog szólni. Lányként ő a legkisebb súlyú és a legaktívabb - bár ez valószínűleg annak is köszönhető, hogy amikor én úton vagyok, akkor ő is - pólóban, nyakban, szállítóban, de jön velem. Folyton emberek között van, hogy szokja és szocializálódjon. Ezeknél a kicsiknél ez elengedhetetlen, hiszen rettenetes élményekkel indítottak az emberi fajjal kapcsolatban.

A kicsik 2009.09.13-án kerültek hozzánk, akkor voltak kb. 2 hetesek, vagyis augusztus utolsó napjaiban születtek. Ezek alapján most 5, vagy inkább 6 hetesek (pár nap eltérés van köztük, illetve a norvég patkány tudományosan megerősített fejlődési ritmusából indultunk ki - vagyis abból, hogy 2 hetesen nyílik a szemük, és a kicsiknek már nyitva volt, bár láthatóan alig hogy). Mivel a Rattus rattus faj néhány nappal máshogy is fejlődhet, pontosan nem tudjuk megállapítani, kijelenteni a születési dátumukat.

 

Végül bemutatom a blog másik három főszereplőjét.

Pöcök és Kozmó testvérek, 2008.03.31-én születtek, vagyis most lesznek 19 hónaposak. Pöcök kék berkshire (a hasán fehér folt), Kozmó kék csuklyás (a lapockáitól a fejéig illetve a gerincén kék, amúgy fehér).

Prüntyi ezüstaguti csuklyás, a mintája olyan, mint Kozmóé. Ő 2008.08.31-én született, 14 hónapos.

süti beállítások módosítása